Képzeljétek el: Diszkóban voltam tegnap! Ez azért nagy szó, mert ide s tova – szinte napra pontosan 20 éve történt velem ilyesmi utoljára. De megérte! Megérte, mert egy nagyon tanulságos és szórakoztató este van a hátam mögött. Na, de ne szaladjunk ennyire a dolgok elé, menjünk szép kronológiai sorrendben!
Egy kisebb – mindössze 4 fős – társasággal érkeztem a főváros egyik legnagyobb és legexkluzívabbnak hirdetett úgynevezett „events hall”-jába. Ezt már az ajtóban ácsorgó és láthatóan az edzőtermekben indokolatlanul sok időt eltöltött biztonsági őrök számával is jelezni próbálta a hely, ugyanis 6 biztonsági őr ácsorgott az ajtóban. Relatív könnyen átjutottunk rajtuk, mert semmi nem érdekelte őket csak, hogy mi van a csajok táskájában. Régen még volt úgynevezett „face kontrol” (pofavizit) és nem léphettél be ilyen helyekre bárhogy. Itt simán és ez azért is volt érdekes, mert nem kellett fél óránál többet bent lennünk s máris túlöltözöttnek éreztük magunkat, pedig igazából minimál stílust képviseltünk. Tulajdonképpen bárkit beengedtek. Találkoztunk cyber dívának öltözött kétes szexualitású pasival épp úgy, mint szinte otthonkában vonagló 50-es nőkkel, hogy az egyszerű rövidgatya – pólós fiúkra már ne is térjek ki külön. Igen, az mindenképp meglepő volt, hogy tulajdonképpen a hely exkluzivitása itt csúnyán meg is bukott.
Bent amúgy minden csilli – villi, jó tágas tánctér, minden oldalon hatalmas digitális fal és gyönyörű fehér fotelek és kanapék. Szinte már otthonosnak is nevezhető volt az atmoszféra. Pár perc múlva a baráti társaságom fele zenemérgezést kapott és a hajnali 3-ig nem is láttam őket. Táncoltak. Na, és a tánc! Annyi fajtát láttam, hogy azt hiszem, mindre nem is emlékszem.
A búgócsigások: Akik tulajdonképpen körbe – körbe ugrálnak maguk körül. Nagyon figyelnek arra, hogy a zene ritmusa véletlenül se zavarja meg őket az extázisukban. Elég egyszerű és bárki számára könnyen elsajátítható mozgásforma. A gyakorlói többségét nem korlátozza a zene stílusa, épp úgy ugrálnak a Coco Jambo-ra, mint bármelyik lassú balladára.
Electrik Csárdás: Ezt csak így tudtam elnevezni. Ezt tipikusan a hely aktuális csodabogarai prezentálják. Táncnak semmi esetre sem nevezném. Amikor nézed őket, olyan érzésed támad, hogy Ő valójában egy lakodalomban van, de legbelül tuti, hogy épp valamelyik Jackie Chan film forog a tudatalattijában. Ennek vegyülete ez a teljesen abszurd és definiálhatatlan tánc szerűség. Onnan ismered fel, hogy általában egyszerre 3 – 4 ember veszi a telefonjával a produkciót.
A fertőzöttek: Ők azok a zenefertőzöttek, akik bizonyos dalok felcsendülésekor mindent (szó szerint mindent!) eldobnak a kezükből és poraiból feltámadt főnixként robbannak a táncparkettre. Őket nagyon szeretem, mert érdekes látni, ahogy átveszi az irányítást felettük a zene ritmusa. Ők általában jól táncolnak. Jól és ösztönösen.
Az exhibicionisták: Ők zömében lányok az esetek többségében. Imádnak táncolni és nagyon gyakran el is hiszik azt maguknak, hogy tudnak is. Kizárólag csak tükör előtt hajlandóak villogni a tudásukkal. 2 – 3 ilyen lány biztos, hogy minden buliban akad, akik lazán elcsábítják a tükörképüket minden egyes dal közben, de ha ezt egy Férfi próbálja megtenni velük, akkor hirtelen összeomlik a rendszer és nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Ők azok, akik garantáltan nem pasizni jönnek, hanem imádni a saját tükörképüket.
A falka: Zömében lányok alkotta ideiglenes táncklub. Onnan lehet felismerni őket, hogy általában 4 – 5 lány kört alkotva táncol – egymással, egymásnak. Kicsit lakodalom feeling az egész, de pasikat ők sem szívesen fogadnak maguk közé, az pedig egyenesen kizárt, hogy bármelyikük is bepasizzon, hiszen nem fogja sorsukra hagyni a többi egymással táncoló barátnőt.
A „nekem mindegy” klubtagok: Ezt zömében pasik alkotják, akik a táncot és az esetleges tánctudásukat, pusztán eszköznek használják a csajozáshoz. Többségük tényleg nem azért táncol, hogy jól érezze magát, simán csak kommunikációs formaként használják a kapcsolatteremtésre a lányoknál. Ők azok, akiknek aztán, tényleg mindegy, hogy ki a csaj, hogy néz ki, mert pusztán a hormonjuk irányítja a cél elérése érdekében. Egyszerű skalpvadászok tulajdonképpen. A szégyen és a gátlás távoli és ismeretlen fogalom számukra.
S végül, a profik: Ők azok a tényleg képzett táncosok, akik tulajdonképpen a diszkó teljes vendégkörét képesek lennének egyetlen szám ideje alatt lealázni a tudásukkal, de képtelenek rá a helyszűke miatt. Éppen ezért általában egy sarokban műsoroznak, miközben azon dühöngenek magukban, hogy miért vannak ilyen sokan ma este és miért nem lehet normálisan elférni.
Jómagam egyébként az egész estét egy kanapén ülve töltöttem. Elszürcsöltem pár alkoholmentes koktélt és figyeltem, ami körülöttem zajlik. Nem mondom, voltak pillanatok, amikor magam is szívesen lenyűgöztem volna a közönséget a táncnak durva jó indulattal sem nevezhető mozgáskultúrámmal, de végül tudtam magamon uralkodni. Ez amúgy azért volt jó, mert most leírhatom és megoszthatom Veletek a tapasztalataimat.
Ami egyébként, a legjobban meglepett (egyenesen sokkol) az, hogy ma már az ilyen helyeken mennyire olcsó is a Nő. Mit olcsó?! Értéktelen! Abban a kanapéban ülve elég sok mindent néztem végig, ami erre az álláspontra sarkal. Vegyük például az ismerkedési „szokásokat”. Egyszer csak belibbent pontosan elém egy gyönyörű barna lány. Zafír színű miniben táncikált a nem gyönyörű és nem barna barátnője mellett. (Murphy törvénye: Egy jó csajnak, mindig ronda a legjobb barátnője!) Szóval, elkezdtek ott táncolni. Ment is ez az első 4 percben, amikor is a barna bombázó körül elkezdtek dongani a pasik. Szép sorban „táncoltatták” meg, ami tulajdonképpen diszkrétebb fenékfogdosásban merült ki. Hősnőnk olykor szégyenlősen a minije felé kapott és szolidan visszahúzta a combjára a feneke közepééig csúszott ruháját. S nem, nem csak a tangáját láthatta bárki is…a szeméremajkait is baszki! Ez így ment kb. fél órán át. A pasik 3 – 4 percenként váltották egymást, Őt pedig láthatóan ez egyáltalán nem zavarta. Mindenkire mosolygott, mindenkivel kacérkodott, majd elérkezett a pillanat, amikor megadta a számát – az összesnek! Ő maga írta be a pasik mobiljába, majd önmagát megcsörgetve mentette el az új hívó számát. Nem egyszerre, de olyan 2 – 3 perc eltéréssel. S ekkor a pasik szépen le is léptek. Aztán történt még valami..feltűnt a képben egy 30 körüli átlagos kinézetű pasi. Naná, hogy Ő is ráhajtott, naná, hogy Ő is megkapta a számát 2 perc múlva viszont: Ő nem lépett le! Láthatóan tetszett neki a lány és ott maradt a közelében. Néha táncolt vele, néha csak mellém lehuppanva csodálta, de láthatóan nem akarta szem elől téveszteni. Hát, igen…ilyen a szerelem, igaz?! Rohadtul nem! Minden szép és jó volt, addig a pillanatig, míg ennek a srácnak is nem kezdett feltűnni az, ami nekem. A pasik jöttek, kis táncikálás, számcsere, puszi – puszi, popsi paskolás, csók a nyakszirtre, stb. Pont az a csomag, amit Ő is kapott. Az arcán hirtelen torz értetlenség jelent meg. Mintha, csak azt kérdezte volna magában: Na, most mi van?! Ő azonban nem csak magában tette ezt, hanem a fejét fogva hátra dőlt a kanapén mondván: „Ez mi a fassssz?!” Együtt érzően csak annyit kérdeztem Tőle: Ugye, nem gondoltad, hogy csak Te kaphatod meg ennyire könnyen?! S mire ez a kérdés eljutott szegény flótás tudatáig a diszkó királynő újabb 3 pasi telefonjába pötyögte be a számát. A mellettem ülő srác egy ideig nézte, s amikor a lány rápillantott a maga sajátos gesztusaival próbálta megüzenni a lánynak, hogy „Nem erről volt szó, hé!” de nem igazán ért célt vele. Pár perc múlva feladta és egészen egyszerűen választott magának egy másik lányt ez után a kiadós 6 és fél perces l’amour után. Hősnőnk nem zavartatta magát ezen a veszteségen, épp a 2 percenként aktuális „jajj, kint a fenekem” című ruha igazításánál tartott. Negyed óra múlva mellém huppant két srác a kanapén, akik szintén „táncoltak” és akik a végén szintén megkapták a bombázónk telefonszámát. Kiderült, hogy ők azért kezdtek egymással beszélgetni, mert egyikük meglátta, hogy a leányzó megadja a másiknak is a telefonszámát, miután neki már megadta. Teljesen jól meg is beszélték egymással, hogy, itt össze is tört az álmuk, hogy Ők majd egy pár lesznek és, hogy mekkora egy nagy ***** lehet már ez a csaj, de az nem baj, mert legalább akkor tuti, hogy vállalja az anált. Ez a most leírt jelenet, az est folyamán négy alkalommal zajlott le a szemem láttára. Négyszer, négy különböző ilyen diszkó dívával! Elképesztő volt… Engem az egészben egyébként a ronda barátnő gesztusai érdekeltek a legjobban, ahogy megbotránkozik azon, hogy a barátnője fél órán belül már a 4. pasival csókolózik. Olykor oda szólt neki egy – két szót, vagy csak egy kiábrándult fejrázással próbálta a tudtára adni, hogy amit tesz, kissé visszás, de ugyanazt a mosolyt kapta cserébe, amit tulajdonképpen egész este osztogatott a rajongóinak.
Kicsit sokkolt ez a látvány egyébként, mert bár 20 éve jártam utoljára ilyen szórakozóhelyen s már az akkori fiatalok se voltak épp szemérmesek vagy szentek, de ami itt ment, az valami elképesztő. Mondjuk tény, hogy sokat röhögtem azokon a felajzott pasikon, akiknek láthatóan már minden bajuk volt, de a kiszemeltjük tartotta azért még az egy ( ! ) lépés távolságot. Elképesztő, hogy mikre nem vetemednek a pasik, ha éppen csak megdugni nem dughatják a prédát. Ezeken nagyon sokat nevettem,, s nagyon sok ilyesmit is láttam. Azért is volt jó ott ücsörögni ezen a kanapén, mert nem egyszer olyan dolgokat tapasztalhattam, amit a tánctéren a mozgásommal ijesztgetve a többieket, nem igazán tudtam volna. Ilyen volt például amikor két srác a fülem hallatára beszélte meg, hogy akkor Ők ma estére barátnőt cserélnek és az Anita tuti, hogy benne lesz, mert Ő már vállalt gruppent is amikor filmezett. Sőt, az egyik srác egy az egybe mellettem ujjazta meg az előtte pár perccel elejtett új prédáját. Érdekes volt. Már nem az ujjazás, hanem a gátlások nélküliség. Sztoikus nyugalommal tűrtem míg végeznek. Mégse zavarhatom meg őket, azzal, hogy felállok mellőlük...
De láttam ennek az ellenkezőjét is, láttam szépen alakuló és igazán stílusos ismerkedést is, ami mégsem csapott át közönséges fogdosásba meg egymás nyelvének kerülgetésébe. Volt például az este egy kedvenc szerelmespárom. 30 év körül pár lehetett. Amikor már kezdtem megcsömörleni az engem fojtogató tesztoszterontól, akkor szívesen néztem őket, ahogy egymással táncoltak. Érdekes volt, mert láthatóan nagyon szerették egymást, mégsem volt a táncukba semmi erotikus, semmi buja. Érzékinek érzéki volt, de nem fogdosta a pasi feszt a párja fenekét, nem nyalták – falták egymást, hanem amikor táncoltak, akkor valóban a tánc öröme miatt csinálták. Senkit nem akartak megbotránkoztatni vagy letáncolni (pedig láthatóan nagyon tudtak) csak lejöttek kiengedni a gőzt egy kis Péntek esti buliban. A profik így csinálják! Imádtam őket.
A biztonsági őrök egy külön állatfaj szerintem a diszkók és egyáltalán az éjszakai élet tekintetében. Itt voltak vagy 10-en és mind szigorúan marcona tekintettel járt – kelt, köztünk földi halandók között. Ez egészen addig tartott, míg valahol el nem tört egy pohár vagy az egyik bulizó önvédelemből le nem rókázta a másikat. Ilyenkor a tényleg hót’ keménynek beállított biztonsági őröket takarítói üzemmódba kapcsolták a vezérlőből és kis partvissal, lapáttal gyűjtötték össze az üvegpohár szilánkjait, vagy a hányásban elengedhetetlenül mindig fellelhető répákat. Aztán szépen visszaváltottak biztonsági őr üzemmódba és elbóbiskolókat ébresztgettek vagy túl gerjedt pasikat fejtettek le szegény ártatlan, szinte egy száll tangában buliba érkező amúgy nyilván tök erkölcsös kislányokról. :D
Összességében véve, egy nagyon kellemes Péntek este volt – még így 20 év után is. Sok új dolgot tanultam és értettem meg a mai fiatalok kapcsán. Megismertem új embereket, új pia neveket és meglepődhettem azon, hogy Dj. Dominique tényleg egy nagyon jó disc jockey mert nem csak lejátssza a dalokat a bulijaiba, de simán Ő is bulizik rájuk, akár lejönve hozzánk is. Szóval, ez egy nagyon jól sikerült este volt, sok – sok új impulzussal és tapasztalással. Ma is hívtak és azt hiszem, ma már táncolnom is illene, nem?!
Az est aranyköpése:
„Ez a hülye olyan hangosan fütyült, hogy áthallatszott a stroboszkópon!”
Az est kétségbeesése:
„Bakker! Most már nem hagyhatom itt, mert meg kúrják!”
Az est felismerése:
Ha előtted táncol a diszkó legjobb csaja, biztos lehetsz benne, hogy pillanatokon belül közétek tántorog majd egy tönk részeg idióta, aki jól eltakarja a látványt, a nagy hódítani akarásában.
Az est értetlenkedése:
Miért vesznek fel a lányok olyan pici *****gatyát (meg annyira rövid miniszoknyát) amiből tulajdonképpen tényleg ( ! ) kint van a fél fenekük, de egész este mást sem csinálnak, mint hátra nyúlkálva lehúzgálni próbálják?! Ez mire jó?!
Az est poénja:
Kissé kapatos középkorú – kertész nadrágos – férfi huppan a mellettem egyedül koktélozgató milf mellé. Pár pillanatig nézi, majd diszkrét kérdést intéz hozzá:
- Hukk...lefeküdnél velem 20 ezerért…hukk?!
- Dehogy is! Mit képzelsz?! Tahó paraszt!
- Hukk…kár! Kellett volna a pénz…
Az est tanulsága:
„A lányok nem a pénzre buknak! Hanem, arra, akinek sok van belőle…”
A nap párbeszéde:
- Na, és Te?! Te mivel foglalkozol?!
- Jah, én most csak eszkortozom Osztrákba!
- Ööö…tehát…akkor…Te…p…rosti vagy?!
- Dehogy is Te hülye! Örömlány.
Egy kisebb – mindössze 4 fős – társasággal érkeztem a főváros egyik legnagyobb és legexkluzívabbnak hirdetett úgynevezett „events hall”-jába. Ezt már az ajtóban ácsorgó és láthatóan az edzőtermekben indokolatlanul sok időt eltöltött biztonsági őrök számával is jelezni próbálta a hely, ugyanis 6 biztonsági őr ácsorgott az ajtóban. Relatív könnyen átjutottunk rajtuk, mert semmi nem érdekelte őket csak, hogy mi van a csajok táskájában. Régen még volt úgynevezett „face kontrol” (pofavizit) és nem léphettél be ilyen helyekre bárhogy. Itt simán és ez azért is volt érdekes, mert nem kellett fél óránál többet bent lennünk s máris túlöltözöttnek éreztük magunkat, pedig igazából minimál stílust képviseltünk. Tulajdonképpen bárkit beengedtek. Találkoztunk cyber dívának öltözött kétes szexualitású pasival épp úgy, mint szinte otthonkában vonagló 50-es nőkkel, hogy az egyszerű rövidgatya – pólós fiúkra már ne is térjek ki külön. Igen, az mindenképp meglepő volt, hogy tulajdonképpen a hely exkluzivitása itt csúnyán meg is bukott.
Bent amúgy minden csilli – villi, jó tágas tánctér, minden oldalon hatalmas digitális fal és gyönyörű fehér fotelek és kanapék. Szinte már otthonosnak is nevezhető volt az atmoszféra. Pár perc múlva a baráti társaságom fele zenemérgezést kapott és a hajnali 3-ig nem is láttam őket. Táncoltak. Na, és a tánc! Annyi fajtát láttam, hogy azt hiszem, mindre nem is emlékszem.
A búgócsigások: Akik tulajdonképpen körbe – körbe ugrálnak maguk körül. Nagyon figyelnek arra, hogy a zene ritmusa véletlenül se zavarja meg őket az extázisukban. Elég egyszerű és bárki számára könnyen elsajátítható mozgásforma. A gyakorlói többségét nem korlátozza a zene stílusa, épp úgy ugrálnak a Coco Jambo-ra, mint bármelyik lassú balladára.
Electrik Csárdás: Ezt csak így tudtam elnevezni. Ezt tipikusan a hely aktuális csodabogarai prezentálják. Táncnak semmi esetre sem nevezném. Amikor nézed őket, olyan érzésed támad, hogy Ő valójában egy lakodalomban van, de legbelül tuti, hogy épp valamelyik Jackie Chan film forog a tudatalattijában. Ennek vegyülete ez a teljesen abszurd és definiálhatatlan tánc szerűség. Onnan ismered fel, hogy általában egyszerre 3 – 4 ember veszi a telefonjával a produkciót.
A fertőzöttek: Ők azok a zenefertőzöttek, akik bizonyos dalok felcsendülésekor mindent (szó szerint mindent!) eldobnak a kezükből és poraiból feltámadt főnixként robbannak a táncparkettre. Őket nagyon szeretem, mert érdekes látni, ahogy átveszi az irányítást felettük a zene ritmusa. Ők általában jól táncolnak. Jól és ösztönösen.
Az exhibicionisták: Ők zömében lányok az esetek többségében. Imádnak táncolni és nagyon gyakran el is hiszik azt maguknak, hogy tudnak is. Kizárólag csak tükör előtt hajlandóak villogni a tudásukkal. 2 – 3 ilyen lány biztos, hogy minden buliban akad, akik lazán elcsábítják a tükörképüket minden egyes dal közben, de ha ezt egy Férfi próbálja megtenni velük, akkor hirtelen összeomlik a rendszer és nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Ők azok, akik garantáltan nem pasizni jönnek, hanem imádni a saját tükörképüket.
A falka: Zömében lányok alkotta ideiglenes táncklub. Onnan lehet felismerni őket, hogy általában 4 – 5 lány kört alkotva táncol – egymással, egymásnak. Kicsit lakodalom feeling az egész, de pasikat ők sem szívesen fogadnak maguk közé, az pedig egyenesen kizárt, hogy bármelyikük is bepasizzon, hiszen nem fogja sorsukra hagyni a többi egymással táncoló barátnőt.
A „nekem mindegy” klubtagok: Ezt zömében pasik alkotják, akik a táncot és az esetleges tánctudásukat, pusztán eszköznek használják a csajozáshoz. Többségük tényleg nem azért táncol, hogy jól érezze magát, simán csak kommunikációs formaként használják a kapcsolatteremtésre a lányoknál. Ők azok, akiknek aztán, tényleg mindegy, hogy ki a csaj, hogy néz ki, mert pusztán a hormonjuk irányítja a cél elérése érdekében. Egyszerű skalpvadászok tulajdonképpen. A szégyen és a gátlás távoli és ismeretlen fogalom számukra.
S végül, a profik: Ők azok a tényleg képzett táncosok, akik tulajdonképpen a diszkó teljes vendégkörét képesek lennének egyetlen szám ideje alatt lealázni a tudásukkal, de képtelenek rá a helyszűke miatt. Éppen ezért általában egy sarokban műsoroznak, miközben azon dühöngenek magukban, hogy miért vannak ilyen sokan ma este és miért nem lehet normálisan elférni.
Jómagam egyébként az egész estét egy kanapén ülve töltöttem. Elszürcsöltem pár alkoholmentes koktélt és figyeltem, ami körülöttem zajlik. Nem mondom, voltak pillanatok, amikor magam is szívesen lenyűgöztem volna a közönséget a táncnak durva jó indulattal sem nevezhető mozgáskultúrámmal, de végül tudtam magamon uralkodni. Ez amúgy azért volt jó, mert most leírhatom és megoszthatom Veletek a tapasztalataimat.
Ami egyébként, a legjobban meglepett (egyenesen sokkol) az, hogy ma már az ilyen helyeken mennyire olcsó is a Nő. Mit olcsó?! Értéktelen! Abban a kanapéban ülve elég sok mindent néztem végig, ami erre az álláspontra sarkal. Vegyük például az ismerkedési „szokásokat”. Egyszer csak belibbent pontosan elém egy gyönyörű barna lány. Zafír színű miniben táncikált a nem gyönyörű és nem barna barátnője mellett. (Murphy törvénye: Egy jó csajnak, mindig ronda a legjobb barátnője!) Szóval, elkezdtek ott táncolni. Ment is ez az első 4 percben, amikor is a barna bombázó körül elkezdtek dongani a pasik. Szép sorban „táncoltatták” meg, ami tulajdonképpen diszkrétebb fenékfogdosásban merült ki. Hősnőnk olykor szégyenlősen a minije felé kapott és szolidan visszahúzta a combjára a feneke közepééig csúszott ruháját. S nem, nem csak a tangáját láthatta bárki is…a szeméremajkait is baszki! Ez így ment kb. fél órán át. A pasik 3 – 4 percenként váltották egymást, Őt pedig láthatóan ez egyáltalán nem zavarta. Mindenkire mosolygott, mindenkivel kacérkodott, majd elérkezett a pillanat, amikor megadta a számát – az összesnek! Ő maga írta be a pasik mobiljába, majd önmagát megcsörgetve mentette el az új hívó számát. Nem egyszerre, de olyan 2 – 3 perc eltéréssel. S ekkor a pasik szépen le is léptek. Aztán történt még valami..feltűnt a képben egy 30 körüli átlagos kinézetű pasi. Naná, hogy Ő is ráhajtott, naná, hogy Ő is megkapta a számát 2 perc múlva viszont: Ő nem lépett le! Láthatóan tetszett neki a lány és ott maradt a közelében. Néha táncolt vele, néha csak mellém lehuppanva csodálta, de láthatóan nem akarta szem elől téveszteni. Hát, igen…ilyen a szerelem, igaz?! Rohadtul nem! Minden szép és jó volt, addig a pillanatig, míg ennek a srácnak is nem kezdett feltűnni az, ami nekem. A pasik jöttek, kis táncikálás, számcsere, puszi – puszi, popsi paskolás, csók a nyakszirtre, stb. Pont az a csomag, amit Ő is kapott. Az arcán hirtelen torz értetlenség jelent meg. Mintha, csak azt kérdezte volna magában: Na, most mi van?! Ő azonban nem csak magában tette ezt, hanem a fejét fogva hátra dőlt a kanapén mondván: „Ez mi a fassssz?!” Együtt érzően csak annyit kérdeztem Tőle: Ugye, nem gondoltad, hogy csak Te kaphatod meg ennyire könnyen?! S mire ez a kérdés eljutott szegény flótás tudatáig a diszkó királynő újabb 3 pasi telefonjába pötyögte be a számát. A mellettem ülő srác egy ideig nézte, s amikor a lány rápillantott a maga sajátos gesztusaival próbálta megüzenni a lánynak, hogy „Nem erről volt szó, hé!” de nem igazán ért célt vele. Pár perc múlva feladta és egészen egyszerűen választott magának egy másik lányt ez után a kiadós 6 és fél perces l’amour után. Hősnőnk nem zavartatta magát ezen a veszteségen, épp a 2 percenként aktuális „jajj, kint a fenekem” című ruha igazításánál tartott. Negyed óra múlva mellém huppant két srác a kanapén, akik szintén „táncoltak” és akik a végén szintén megkapták a bombázónk telefonszámát. Kiderült, hogy ők azért kezdtek egymással beszélgetni, mert egyikük meglátta, hogy a leányzó megadja a másiknak is a telefonszámát, miután neki már megadta. Teljesen jól meg is beszélték egymással, hogy, itt össze is tört az álmuk, hogy Ők majd egy pár lesznek és, hogy mekkora egy nagy ***** lehet már ez a csaj, de az nem baj, mert legalább akkor tuti, hogy vállalja az anált. Ez a most leírt jelenet, az est folyamán négy alkalommal zajlott le a szemem láttára. Négyszer, négy különböző ilyen diszkó dívával! Elképesztő volt… Engem az egészben egyébként a ronda barátnő gesztusai érdekeltek a legjobban, ahogy megbotránkozik azon, hogy a barátnője fél órán belül már a 4. pasival csókolózik. Olykor oda szólt neki egy – két szót, vagy csak egy kiábrándult fejrázással próbálta a tudtára adni, hogy amit tesz, kissé visszás, de ugyanazt a mosolyt kapta cserébe, amit tulajdonképpen egész este osztogatott a rajongóinak.
Kicsit sokkolt ez a látvány egyébként, mert bár 20 éve jártam utoljára ilyen szórakozóhelyen s már az akkori fiatalok se voltak épp szemérmesek vagy szentek, de ami itt ment, az valami elképesztő. Mondjuk tény, hogy sokat röhögtem azokon a felajzott pasikon, akiknek láthatóan már minden bajuk volt, de a kiszemeltjük tartotta azért még az egy ( ! ) lépés távolságot. Elképesztő, hogy mikre nem vetemednek a pasik, ha éppen csak megdugni nem dughatják a prédát. Ezeken nagyon sokat nevettem,, s nagyon sok ilyesmit is láttam. Azért is volt jó ott ücsörögni ezen a kanapén, mert nem egyszer olyan dolgokat tapasztalhattam, amit a tánctéren a mozgásommal ijesztgetve a többieket, nem igazán tudtam volna. Ilyen volt például amikor két srác a fülem hallatára beszélte meg, hogy akkor Ők ma estére barátnőt cserélnek és az Anita tuti, hogy benne lesz, mert Ő már vállalt gruppent is amikor filmezett. Sőt, az egyik srác egy az egybe mellettem ujjazta meg az előtte pár perccel elejtett új prédáját. Érdekes volt. Már nem az ujjazás, hanem a gátlások nélküliség. Sztoikus nyugalommal tűrtem míg végeznek. Mégse zavarhatom meg őket, azzal, hogy felállok mellőlük...
De láttam ennek az ellenkezőjét is, láttam szépen alakuló és igazán stílusos ismerkedést is, ami mégsem csapott át közönséges fogdosásba meg egymás nyelvének kerülgetésébe. Volt például az este egy kedvenc szerelmespárom. 30 év körül pár lehetett. Amikor már kezdtem megcsömörleni az engem fojtogató tesztoszterontól, akkor szívesen néztem őket, ahogy egymással táncoltak. Érdekes volt, mert láthatóan nagyon szerették egymást, mégsem volt a táncukba semmi erotikus, semmi buja. Érzékinek érzéki volt, de nem fogdosta a pasi feszt a párja fenekét, nem nyalták – falták egymást, hanem amikor táncoltak, akkor valóban a tánc öröme miatt csinálták. Senkit nem akartak megbotránkoztatni vagy letáncolni (pedig láthatóan nagyon tudtak) csak lejöttek kiengedni a gőzt egy kis Péntek esti buliban. A profik így csinálják! Imádtam őket.
A biztonsági őrök egy külön állatfaj szerintem a diszkók és egyáltalán az éjszakai élet tekintetében. Itt voltak vagy 10-en és mind szigorúan marcona tekintettel járt – kelt, köztünk földi halandók között. Ez egészen addig tartott, míg valahol el nem tört egy pohár vagy az egyik bulizó önvédelemből le nem rókázta a másikat. Ilyenkor a tényleg hót’ keménynek beállított biztonsági őröket takarítói üzemmódba kapcsolták a vezérlőből és kis partvissal, lapáttal gyűjtötték össze az üvegpohár szilánkjait, vagy a hányásban elengedhetetlenül mindig fellelhető répákat. Aztán szépen visszaváltottak biztonsági őr üzemmódba és elbóbiskolókat ébresztgettek vagy túl gerjedt pasikat fejtettek le szegény ártatlan, szinte egy száll tangában buliba érkező amúgy nyilván tök erkölcsös kislányokról. :D
Összességében véve, egy nagyon kellemes Péntek este volt – még így 20 év után is. Sok új dolgot tanultam és értettem meg a mai fiatalok kapcsán. Megismertem új embereket, új pia neveket és meglepődhettem azon, hogy Dj. Dominique tényleg egy nagyon jó disc jockey mert nem csak lejátssza a dalokat a bulijaiba, de simán Ő is bulizik rájuk, akár lejönve hozzánk is. Szóval, ez egy nagyon jól sikerült este volt, sok – sok új impulzussal és tapasztalással. Ma is hívtak és azt hiszem, ma már táncolnom is illene, nem?!
Az est aranyköpése:
„Ez a hülye olyan hangosan fütyült, hogy áthallatszott a stroboszkópon!”
Az est kétségbeesése:
„Bakker! Most már nem hagyhatom itt, mert meg kúrják!”
Az est felismerése:
Ha előtted táncol a diszkó legjobb csaja, biztos lehetsz benne, hogy pillanatokon belül közétek tántorog majd egy tönk részeg idióta, aki jól eltakarja a látványt, a nagy hódítani akarásában.
Az est értetlenkedése:
Miért vesznek fel a lányok olyan pici *****gatyát (meg annyira rövid miniszoknyát) amiből tulajdonképpen tényleg ( ! ) kint van a fél fenekük, de egész este mást sem csinálnak, mint hátra nyúlkálva lehúzgálni próbálják?! Ez mire jó?!
Az est poénja:
Kissé kapatos középkorú – kertész nadrágos – férfi huppan a mellettem egyedül koktélozgató milf mellé. Pár pillanatig nézi, majd diszkrét kérdést intéz hozzá:
- Hukk...lefeküdnél velem 20 ezerért…hukk?!
- Dehogy is! Mit képzelsz?! Tahó paraszt!
- Hukk…kár! Kellett volna a pénz…
Az est tanulsága:
„A lányok nem a pénzre buknak! Hanem, arra, akinek sok van belőle…”
A nap párbeszéde:
- Na, és Te?! Te mivel foglalkozol?!
- Jah, én most csak eszkortozom Osztrákba!
- Ööö…tehát…akkor…Te…p…rosti vagy?!
- Dehogy is Te hülye! Örömlány.
:D :D :D
:D :D
:D
2016.09.03.
Péntek.
15:00.
:D :D
:D
2016.09.03.
Péntek.
15:00.
